Category: Segédeszközök


Az utóbbi években a multimédiás központok nagy népszerűséget értek el a kollégák körében, ezért az év végére az iskolai alapítvány segítségével 27-re emeltük a felszerelt tantermek számát. A Pi 4 megjelenésével elavultá vált az eddig számítási táblázat, ezért készítettem egy online is elérhető Excel táblát, ahol minden szükséges linket és árat megpróbálok naprakészen tartani.

image

Málna PC kalkulátor:

https://1drv.ms/x/s!AuHNTc_7qO-5nc48ueE0b0qH00ipHg

Kiindulási állapot, IKT a gyakorlatban
Az IKT eszközök az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a tanórákon és ezzel együtt elengedhetetlen elemei a módszertani továbbképzéseknek is. A mi iskolánkban a legnépszerűbb felhasználási kört a PPT, az internethasználat és persze a filmvetítés jelenti. A tanárok mintegy fél tucatnyi laptopot vihetnek magukkal az órákra, azonban a gépek össze, majd szétszerelése a gyakorlatban rengeteg időt elvesz a 45 percből. Ehhez jön még a szoftverek néha kiszámíthatatlan működése, hogy éppen akkor frissít a rendszer, mikor minden perc számít, vagy, hogy nincsen olyan videolejátszó telepítve, ami kezeli az adott formátumot. Máris ott vagyunk, hogy az ember kétszer is meggondolja, hogy egyáltalán belekezdjen.

Lehetséges megoldás
A fixen szerelt PC drága és elsősorban a jól zárható szaktantermek sajátja volt eddig, azonban a Raspberry Pi 2, Pi 3 végül pedig a Pi 3 B+ megjelenésével annyit erősödtek a kártya pc-k, hogy korlátozottan, de már helyettesíthetik egy hagyományos számítógép alapfunkcióit. A gép kis méretének és alacsony fogyasztásának hála olyan formátumot sikerült kialakítanunk, ami lehetővé tette, hogy egy szettet immár véglegesen felszereljük egy tanteremben. A próbaterem kialakításához, majd azt követően még 5 terem felszereléséhez az iskolai alapítványhoz fordultunk segítségért, akik láttak fantáziát az ötletben és finanszírozták a kísérletet. Az eredmény: az év végére az érintett osztályokban több mint 80%-al esett vissza a laptophasználat. Olyan kolléga is akadt, aki az idei tanévtől már úgy kérte a beosztását, hogy a lehető legtöbb óráját tarthassa málna pc-vel szerelt teremben. Látva a projekt sikerét az iskola fenntartója is a zsebébe nyúlt, amihez hozzájött még a MálnaPC.hu támogatása, így idén a második félévet már 17 teljesen felszerelt teremmel kezdhettük meg.

Előnyök egy PC-vel szemben
– alacsony fogyasztás
– egyszerű karbantartás
– gyors boot idő
– jó ár / teljesítmény
– a pedagógus oldaláról semmilyen szerelést nem igényel.

Bár nem veheti fel a versenyt egy hagyományos számítógéppel, a már említett funkciók (film, ppt, internet) esetén nem érezhető számottevő különbség a teljesítményben. Sőt, a gépen futó Raspbian operációs rendszer 30 másodperc alatt teljesen munkára kész amit még egy SSD-vel szerelt PC is megirigyelhet. Újraindításra azonban csak ritkán van szükség. A 2 watt körüli átlagos fogyasztás azt jelenti, hogy akár 0-24-ben működhet a gép. Mozgó alkatrészek hiányában pedig a fizikai meghibásodás valószínűségé alacsony. Legrosszabb esetben az SD kártya elhasználódása jöhet szóba, mint hibaforrás, azonban ezeket könnyen és olcsón lehet pótolni. Az ár egyébként a teljes szett esetén is igen kedvező. 1 laptop helyett 2, de akár 3 termet is felszerelhetünk, amiben még egy hangszórópár is benne van. A legfontosabb azonban, hogy a fixen felszerelt gépeknek hála a pedagógus oldaláról semmilyen szerelést nem igényel. Ahogy Steve Jobs mondaná: “It just works!”.

Fizikai kialakítás
WP_20171027_09_46_09_RichA szünetekben is nyitott termek esetén gondoskodni kellett valamilyen fajta fizikai védelemről, ami megvédi a gépet a kíváncsi tekintetek elől és elég hely van bennük, hogy a passzív hűtőbordákkal együtt a Pi-ket folyamatosan 50 fok körüli hőmérsékleten tartsák még a legnagyobb melegben is. Az eredetileg villanyszerelési munkálatok esetén használt dobozok, egy kis testreszabást követően, remek szolgálatot tettek. A kivezetések (USB, Jack, VGA) nem csak azt teszik lehetővé, hogy könnyen csatlakoztassuk a géphez a perifériákat, hanem egy újabb védelmi vonalat jelentenek az alaplap és a külvilág között. Egy elhasználódott USB csatlakozó esetén ugyanis elég magát a hosszabbítót cserélni.

A rendszer egyik központi eleme, a többfunkciós távirányító
WP_20171027_09_57_59_RichEgy nyilvános terminál esetén a legsérülékenyebb pontot minden esetben a WP_20171027_09_58_05_Richperifériák jelentik. A vandál biztos egerek és billentyűzetek igen drágák és sok helyet foglalnak. Kínából azonban több fajta távirányító is rendelhető, amik egyszerre töltik be mindkét funkciót. Az általunk használt T3 AirMouse ~ 3 500 Ft-ba kerül, az egérfunkciót mozgásérzékelőkkel látja el, az iránygombok PPT esetén „presenter” ként viselkednek, a szöveges bevitelt pedig a hátoldalán lévő 42 gombos QWERTY billentyűzet segíti. Annak ellenére, hogy rádiójelekkel kommunikál a Raspberry-vel, tanítható infra adó is van benne, amivel a legtöbb projektort vezérelhetjük.

Szoftverek
Jelenleg a következő szoftverek futnak a gépen: Raspbian Stretch operációs rendszer, Google Chrome böngésző, LibreOffice, GeoGebra, Kodi medialejátszó. Ez utóbbihoz kapcsolódik egy ősrégi PC-ből összerakott médiaszerver, ahová feltöltöttük a könyvtár DVD állományának egy jelentős részét, illetve különböző multimédiás anyagokat. A kábeles, de bizonyos esetekben még a WiFi-s kapcsolat esetén ez azt jelenti, hogy pár kattintással akár HD minőségben nyithatunk meg filmeket, oktaóanyagokat.

A gyakorlat
WP_20180207_14_37_18_RichA tanároknak nincsen más dolguk, mint hogy az óra előtt felvegyék a nagytanáriból az adott teremhez tartozó távirányítót és magukkal vigyék az órára, majd annak a végén ugyan oda visszarakják. Ennek köszönhetően nőtt az ad-hoc IKT használat is az érintett helyeken. Mivel gyakorlatilag 0 előkészületet szükséges a rendszer aktiváláshoz, olyan órákon is megjelenik a számítógéphasználat, ahol eddig nem. Pl.: szóba kerül egy olyan téma, aminek jó lenne utánanézni a neten. A tanár meg akar még valamit mutatni a diákoknak pl. youtube-on, ami nem volt betervezve vagy csak van pár perc az óra végén egy kis játékra. Személy szerint idén kezdtem használni a Kahoot nevű ingyenes kvíz programot, amit a diákok imádnak és remekül fut málna pc-n is. Ideális „cool-down activity”.

Az ár
A teljes szett ára hozzávetőleg 50 000 Ft. Ez gyakorlatilag minden felhasznált eszközt tartalmaz az alaplaptól a hangszórókat tartó konzolokig bezárólag. A táblázatot kétfelé választottam, a mindenképpen kell és a valószínűleg szükséges eszközökre. A költségek jelentősen csökkenthetők, ha több eszközt is külföldről szerzünk be. A távirányító esetén erre kénytelenek is leszünk ugyanis a tudomásom szerint Magyarországon senki sem forgalmazza.

a kötelező elemek:

 

Az eredetileg berakott táblázatot egy online elérhető Excel táblával helyettesítettem, ezt nem csak könnyebb naprakészen tartani, hanem arra is lehetőséget biztosít, hogy az “ajánlatot” személyre szabhassuk.

https://bacsomarton.com/2019/08/25/mlna-pc-multimdis-szett-kalkultor/ 

Végezetül

A tapasztalat azt mutatja, hogy rövid betanítást követően mindenki képes kezelni a rendszert. A legtöbb gondot a távirányító, különösképpen az egér funkció, használata jelenti, de kis gyakorlással az is megszokható. A rendszer a kollégák körében népszerű, ami azon látszik a legjobban, hogy, jelentősen csökkent a laptopokra feliratkozó kollégák száma, de olyan tanár is megbarátkozott a rendszerrel, aki eddig idegenkedett az IKT eszközök használatától.

 WP_20171025_08_54_36_Rich       WP_20171108_08_54_55_Rich

Az elkövetkező pár bejegyzésben a Raspbian testre szabásáról fogok írni.

BuzzWord Bingo

23657_strip2003-ban Finnországban találkoztam először azzal a módszerrel, hogy az újonnan megtanított számokat Bingo segítségével gyakoroltatják be a nyelvtanulókkal. Ez a fajtája a játékos tanulásnak az én saját óráimon is jó órazáró feladatnak bizonyult és szinte mindig sikert is arat egy kezdő csoportnál, vagy egy-egy helyettesítés alkalmával.buzzword bingo[4]

A BuzzWord bingó annyiban különbözik az alapjátéktól, hogy a számok helyett szavakat használ. Ezzel a módosítással azonban nem csak szavakat gyakoroltathatunk, hanem a feladat arra is alkalmas, hogy egy felolvasás alatt a diákok ne azon merengjenek, hogy mikor is csöngetnek már ki, hanem arra is figyeljenek oda, hogy mi hangzik el a katedrán.

Ez az interneten talált Excel fájl nagy segítséget jelent annak a szorgalmas tanárnak, aki előre akar készülni egy órára. A program az előre betáplált szavakat nem csak beilleszti egy táblázatba, hanem össze is keveri őket és tetszőleges mennyiségű különböző beosztású, felvágható négyzeteket hoz létre.

A fájl innen letölthető.

OptiVote Egy IKT-s továbbképzés alkalmával az előadó megismertetett minket az OptiVote feleltető berendezéseivel. Az ilyen rendszerek lényege, hogy a diák egy távirányítóra hasonlító szerkezetet a kezében tartva, a padból válaszolhat a táblára kivetített feleletválasztós feladatokra. Ezen felül “Legyen Ön is Milliomos” szerűen szavazhat a felvillanó kérdések helyes megoldásaira. Sajnos az az iskola, aki ilyen eszközöket adna egy egy nyelvi csoportjának a kezébe mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. A 16 darabos szett ára több mint 350 ezer forintba kerül, míg a 24-es szettért, pár ezer forint híján, majd félmilliót kérnek.

Ez rengeteg pénz, egy ilyen izgalmas, mégis erősen limitált felhasználási lehetőségekkel bíró eszközért. Szerencsére van más megoldás is azoknak a tanároknak a számára, akik szavazóst játszanának egy nyelvórán. Igaz, a rendszer nem hibátlan, de legalább ingyenes. Vote - 01[10]Nem kell más, csak egy számítástechnika terem, pár egyszínű képfájl és a már bemutatott iTalc nevű program, aminek nemrégiben jelent meg egy új verziója (remélhetőleg már teljes értékű Vista és 7-es kompatibilitással).

Vote - 03[5] Ezt a feladatot pát hete találtam ki. Az alapja tulajdonképpen nagyon egyszerű. A diákok a bekapcsolt gépek előtt ülve, az eldöntendő kérdésekre különböző színű képfájlok megnyitásával válaszolhatnak. A teljes képernyőt betöltő, egyszínű képek aztán megjelennek a tanári monitoron az iTalc rendszerében és úgy világítanak, mintha csak kis lámpácskák lennének. Én a gyakorlatban projektort is használtam, így mindenki láthatta a szavazás eredményét (amihez a kérdéseket is a diákok írták). Persze ennek a megoldásnak a hátulütője, hogy az egymáshoz közel ülök tisztán látják milyen döntést hozott a másik, de talán nem nagy ár ez azért, hogy kacagva fejezzünk be egy nyelvórát. 🙂

A képfájlok letölthetőek innen.

Osztályzat kalkulátor

Ponthatár
A dolgozatokat senki sem szereti. A diák az írástól, a tanár a javítástól retteg. Sajnos azonban amíg a gondolatolvasást ki nem fejlesztik, a pedagógusnak időről időre valahogyan csak meg kell győződnie arról, hogy a nebulók különböző mértékekben ugyan, de elsajátították a tananyagot.
Ez a pár kilobyte-os Excel fájl a dolgozatokkal együtt járó ponthatárok kialakításában segít. Miután beállítottuk az elégtelen százalékos intervallumát, elég a felső kockába beírni a dolgozat maximális pontszámát és búcsút mondhatunk a régi számológépes tili-tolinak.
A fájl innen letölthető.