hbs_logo[1]Fiatal, az informatika iránt érdeklődő tanárként mindig is nyitott voltam minden olyan módszerre, aminek a keretén belül belecsempészhetem a modern technikát a nyelvórába. Még a kezdetek kezdetén akadtam rá erre az újnak egyáltalán nem mondható (2003-ban már bőven a jelenlegi 6-os verziószámnál tartott a fejlesztés) programra, aminek zsenialitása utolérhetetlen. A Hot Potatoes (azaz forró krumplik) segítségével ugyanis – kis gyakorlással – mindenki képes lehet interaktív web alapú feladatokat létrehozni.

A kezelőfelület használata könnyen elsajátítható, a nyelv, mind a program menüje, mind az elkészített feladatok nyelve, szabadon választhatóak, így hasznos segítőtárs lehet bármilyen órán, nem csak nyelvtanároknak.

A telepítés után, a különböző elkészíthető feladattípusnak megfelelően 5 kisebb programot és egy keretprogramot kapunk. A szokásosnak mondható feleletválasztós teszten kívül tudunk keresztrejtvényt, szórendi gyakorlatokat, párokat összekapcsolós és a KvízPart –ot is megszégyenítő kérdéssort összeállítani.

Fontos, hogy bár a program non profit intézmények számára ingyenesen hozzáférhető, a regisztrációhoz szükséges kódot csak akkor kapjuk meg, ha vállaljuk, hogy az általunk készített feladatokat mindenkinek ingyenesen is hozzáfélhetővé tesszük az Interneten. (Frissítés – 2010.04.13: a feltöltési kötelezettség már a múlté, mostantól már mindenki ingyen is használhatja a programcsomagot!)

Néhány képernyőmentés:

hp6 hp1 hp2 hp3 hp4 hp5

Hivatalos honlap:
http://hotpot.uvic.ca/
Egy jól összerakott gyorstalpaló és próbaoldalak
http://www.nyelvtanfolyam.com/hotpot/